Élő Duna Napja

Hogy ez meg mi fán terem? Hát ez egy olyan rendezvény, amit annak örömére tartanak, hogy végre a dunai halak is uniós körülmények között élhetnek, ugyanis uniós támogatásból megépült az uniós szennyvíztisztító az uniós Dunán. Na jó, szóval a nap fénypontja a meggyes rétes volt, a többi csak körítés. De azért elmesélem.



Reggel Anyával, Mamával, Papával kimentünk a Kopaszi-gátra, ami egy nagyon szép park a Duna mellett, a Lágymányosi-öbölnél. A bejáratnál távoli rokonokkal futottunk össze, és vagy fél órát dumáltak a Mamával. Na ez elég uncsi volt. De szerencsére velük is volt egy kisbaba, akivel összefogtunk, és nyafogással jeleztük, hogy oké, örülünk egymásnak, meg minden, de azért már jó volna tovább indulni.



Egy sátorban felállítottak egy akvárium-imitációt, ahová a Mamáék bevittek (közben Anya kint őrizte a babakocsimat), de nem volt valami nagy szám. Viszont volt egy csomó gyerekjáték, ami igenis nagy szám volt. Gyorsan be is álltam Super Mario módjára csőépítőnek. A Mama is jött velem, de nem segített építeni, inkább csak hátráltatott a munkában. Folyton rossz irányba akarta kanyarítani a csőrendszeremet, nem arra, amerre én szerettem volna.


A játszótéren aztán a Mamáékat kiültettem a kispadra, én pedig bevetettem magam a homokozóba. És még csúszdáztam is!

Ebédre aztán megettük a fent említett rétest, majd a Mama "kacsázni" tanított a parton. Egész jól ment, csak az én "kacsáim" nem pattogtak a vizen, hanem dobás után azonnal lebuktak élelmet keresni.

Délután a Mamáék hazamentek, mi pedig találkoztunk a Patrikékkal, akik kibicikliztek ide, csak hogy minket láthassanak. És még ajándékot is hoztak: egy kicsi, baba formájú sípot, amit azonnal meg is tanultam fújni, így most a könyvespolcon lóg, ahol én nem érem el, és csak akkor kapom meg, ha Anyának éppen nem fáj a feje. Szóval elég ritkán.