2010. augusztus 22., vasárnap

Tüzijáték, ahogyan én látom


Ha tudtam volna, milyen előnyökkel jár az, hogy az ember lánya már 3 éves, biztos, hogy már korábban csalok egy kicsit a számokkal! Kiderült ugyanis, hogy az Augusztus huszadikának nem akkor van vége, amikor hulla fáradtan haza jövünk valami városi rendezvényről. Idén Anya kilencre pizsibe vágott, bevacsoráztatott, majd kihessegetett az erkélyre, mondván, hogy jön a Tüzijáték. Én nem igazán értettem, mit akar tőlem, egészen addig, míg meg nem láttam! Szóval eddig ezen a napon ezért kellett korán ágyba bújnom, hogy ők ezt nyugodtan bámulhassák! Ezek már megint elfelejtették, hogy ki fogja kiválasztani nekik a nyugdíjasotthont!