Az ötödik elem

A faluban volt egy nagyon szép park, ahova többször is elsétáltunk. Tervezője nem tudott dönteni a feng shui, és a környezetvédelem között, ugyanis egy nagyon érdekes spirál alakban felépített kőfal közepén egy zöld kukát találtam.

De volt ott sziklákból kirakott spirál is, aminek a közepébe ülve vártam, hogy az erő megszólítson. Az erőnek esze ágában sem volt hozzám szólni, ellenben Anya mindenáron megpróbált kicsinálni a tóparton egy papírzsepi aktív közreműködésével.

Bár most visszagondolva valami hatása mégiscsak lehetett annak a sok spirálnak, mert a nagyiból Szupernagyi lett.

Persze nem csak kő, meg víz volt ott, hanem a fa is képviseltette magát. Sajnos arra nem jöttünk rá, hogy a középen kettéhasított, és egymásal szemben lecövekelt fatörzs mire szolgált, de az biztos, hogy én pont átfértem a kettő között. Anya pedgi pont nem.

Aludni bárhol lehet

Sajnos Apának tériszonya van, emiatt Anya még nem tudta felrángatni velem a budai libegőre.
(Egyszer régen együtt elmentek, amikor még Apa nagyon udvarolt Anyának, és mindenre igent mondott.) Aztán itt, Ausztriában végre találtunk olyan libegőt, ami ellen még Ő sem találhatott semmi kifogást. Biztonságos volt, mint valami erőd. Beszálltunk egy kabinba, és irány a 2000 méteres csúcs.

Ez pont délben történt, ezért amint felértünk, a jegykezelő bácsi kiakasztotta az EBÉDIDŐ táblát, és mondta, hogy egy óra múlva indul újra a gépezet.

Egy kicsit bóklásztunk a sziklák között, és mivel nagyon magasan voltunk, szállingózni kezdett a hó. Normális helyeken hó télen van, télen pedig téli álmot kell aludni, ezért én bebújtam Anya kabátjába, és azonmód el is szundítottam.

Amint vissza értünk a faluba, ott ismét verőfényes napsütés köszöntött ránk. Egy hangulatos kis kávézó teraszán nyomtunk egy kávét, meg persze egy tiroli rétest. Csak úgy uzsizásképpen.

Milkaboci smink nélkül

Bizony, bizony! Láttam őket! Minden reggel ott bóklásztak az erkélyünk alatt, nyammogták a csodálatosan zöldellő alpesi füvet, és rázogatták a kolompjaikat, mint a mesében. Egy kis patakocska csörgedezett keresztül a legelőn, amiből kristálytiszta vizet lefetyelhettek, ha megszomjaztak. Sőt még a Milka reklámból jól ismert csokicsomagoló mormotát is sikerült lencsevégre kapni.

BIRKI

Mivel az én Apukám nem csak a Legrősebb, Legokosabb, hanem még a munkájában is párját ritkítja, a jó öreg OTP Bácsi elküldte egy csúcsszuper üdülésre a karintiai céges üdülőbe, amit Otp-s berkekben csak Birkinek becéznek. Ez igazából egy négycsillagos szálloda, ami egy sí- és fürdőparadicsom közepén van, egy kis alpesi faluban. Nekem minden nagyon tetszett, elvégre volt játszótér, meg játszószoba, és külön ágyam is volt, ami a teraszra néző hatalmas ablak előtt állt. Rengeteget lehetett sétálni a környéken, volt wellness részleg külön gyerekmedencével, pihenőágyakkal, sőt akváriummal, hogy a halakat utánozva lehessen lubickolni. Nagyon jókat ettünk az étteremben, ahol természetesen a gyerekeknek külön étlap volt. És a gálavacsorára, ami 6 fogásos!!! volt, ünneplőbe kellett öltözni. De ezt már fél lábon, nyafkáskodás nélkül is kibírtam, hiszen az odaút fél napig tartott, és azt is úgy tűrtem, mint egy igazi világutazó.

Egy ovis lány hétköznapjai.

Mivel már elmúltam 3 éves, kirúgtak a bölcsiből, és Anyáék "benyomtak" Apa régi ovijába. Azért oda, mert az nem egy erősáramú vezeték alatt van, mint a lakásunkhoz tartozó "körzetes" ovi, hanem egy szép park közepén. Ide járok tehát, a Gyöngyszem oviba, azon belül is a Katica csoportba. A jelem pedig a cseresznye, éppúgy, mint Anyáé volt régen. Hogyha a beszoktatási időt is számoljuk, akkor elmondhatom magamról, hogy szeptember 1-e óta már 10 teljes napot jártam az oviba. Az elején megbetegedtem, aztán pedig üdülni voltunk, de most már öt napja rendíthetetlenül járok.

Szeptember elsején Apával mentem a "beszoktatásra", ami egy 3 napos ismerkedés volt az óvodával. Mivel én tavaly bölcsis voltam, és nincs nagy különbség a két intézmény között, Apának volt inkább szüksége beszoktatásra. Sajnos elég nehezen ment neki az elszakadás, folyton ott totyorászott körülöttem, az óvó néniknek ki is kellett őt küldeniük a folyosóra.

A reggeli felkelés, meg öltöztetés viszont egész jól megy neki, főleg úgy, hogy Anya, mielőtt elmegy dolgozni, mindig kikészíti a ruháimat. Aztán indulás előtt kiválasztom az aznapi alvós állatkámat, utána pedig lemegyünk a közértbe pogiért, amit a metróhoz menet eszek meg.

Az oviban rengeteg új játék van, amivel lehet játszani, egész konyha-sarok, meg sok kirakós, amiket imádok. Itt egyedül kell felöltözködni, ha megyünk az udvarra, mert annyian vagyunk, hogy az óvó nénik nem húzogathatják fel mindenkire egyesével a cipőt. És nem csak új játékok, hanem új gyerekek is vannak. Egy kisfiúval már olyan jól össze is melegedtünk, hogy az udvaron mindenki szeme láttára ölelgetett és csókolgatott. Ezt Apa meg is örökítette egy fotón, közben meg persze ette a kefét.

Az ovimnak az udvara is sokkal jobb, mint a bölcsié volt, a csoportunknak van saját homokozója, hintája, csúszdás mászókája. És ha nagyon jól viselkedünk, akár még a szomszédos Manó csoport villamosát is vezethetjük.

Tüzijáték, ahogyan én látom

Ha tudtam volna, milyen előnyökkel jár az, hogy az ember lánya már 3 éves, biztos, hogy már korábban csalok egy kicsit a számokkal! Kiderült ugyanis, hogy az Augusztus huszadikának nem akkor van vége, amikor hulla fáradtan haza jövünk valami városi rendezvényről. Idén Anya kilencre pizsibe vágott, bevacsoráztatott, majd kihessegetett az erkélyre, mondván, hogy jön a Tüzijáték. Én nem igazán értettem, mit akar tőlem, egészen addig, míg meg nem láttam! Szóval eddig ezen a napon ezért kellett korán ágyba bújnom, hogy ők ezt nyugodtan bámulhassák! Ezek már megint elfelejtették, hogy ki fogja kiválasztani nekik a nyugdíjasotthont!

Cumitündér márpedig létezik!

Amikor valaki betölti a 3 éves kort, onnantól kezdve már hivatalosan is kilép a babakorból. Ezt a nevezetes dátumot természetesen a Cumitündér az én esetemben is feljegyezte a naptárába, így amikor összegyűjtöttem egy nagy zacskóba az összes cumimat és cumisüvegemet, majd bedugtam a függöny mögé, ő résen volt, és pillanatok alatt kicserélte egy hatalmas ajándékra. Ráadásul ez az ajándék nem más volt, mint az a babaház, amire már régóta vágytam!

Természetesen kaptam tortát is, de arra már amúgy is számítottam, hiszen okos hároméves vagyok, nem lehet semmit eltitkolni előlem. Már azt is napokkal előre megmondtam Anyának, hogy az első fújással elfújok majd két gyertyát, aztán fújok még egyet, és akkor elfújom a harmadikat.

Aztakutyafáját!

Közérdekű közlemény

Ezúton tájékoztatom minden kedves olvasómat, hogy a májusi és júniusi "Süsü', "Játék-kiállítás", és "Majális 2010" című bejegyzéseim utólag kerültek feltöltésre, így azokat a lap alján található "Régebbi bejegyzések" feliratra kattintva van lehetőségük visszakeresni, vagy a Köszöntő alatt elhelyezett "keresés" modulban cím szerint is előhívhatók.


Az esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérem! Maradok tisztelettel blablabla...

Balcsi

Végre, én is tudom már, mi az a Balaton! Anya megmutatta! A Balaton egy nagy tó, amit annak a hegynek a tetejéről lehet látni, ahol Anya a Mamáékkal meg a Dédiékkel borozgat.

Szerencsére előbb utóbb az ember kénytelen lejönni a hegyről, és ott kezdődhet az igazi móka. Van például gyerek-, és nagypapa-csalogató vidámpark. Itt a Dédipapa be is fizetett egy körre a Coca-cola kamionra.

Lehet hekket enni a falatozóban, majd pedig a sok ragacsot leáztatni a Balatonban. És hatalmasat lehet aludni a parton!

Jössz egy körre, kisapám?

Egy városi lány vidéken

Igaz, hogy a Margit-sziget állatkertjében is láttam már kacsát, csirkét, kakast, meg egyéb lábon járó ennivalókat, de azok mind "Pesti csirkék" voltak.

Aztán amikor a Dédimamáékkal elmentünk a Jani bácsiékhoz Jászdózsára, ahol egy teljeskörűen feltöltött baromfiudvar van, akkor tátottam el csak igazán a számat.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is a kezemben tartok majd olyan csirkecombot, ami egy tollas kiscsirkében végződik. És azt sem sejtettem, hogy a tojás nem a tojástartóban terem, hanem meg kell harcolni érte a kotlóssal. Sőt, a kakassal is.

Borozgatánk Anyámmal...

Aki kicsit is ismeri Anyát, annak nem volt nehéz kitalálnia, hogy az idei nyaralásunk helyszínét ki választotta. Próbálta ugyan úgy előadni, hogy azért megyünk Egerbe, mert itt nagyon jó a strand, és a szálloda is gyerekbarát, de igazából minden a bor miatt történt.

Apát képes volt az orránál fogva vezetni, de én már az első nap átláttam a szitán, amikor este fél kilenckor, az altatási időm közepén még egy borozó teraszán üldögéltünk, jó húsz percre a szállásunktól. És volt pofája a cumit is a számba dugni, csak hogy ne nyafkáskodjak, holott máskor nem hogy az utcán, de még otthon sem mindig kapom meg, csak az alváshoz!

Mivel mindig ugyan abba a főtéri borozóba mentünk, ahogy leültünk, a pincér bácsi már hozta is Apának a hamutartót, nekem meg az egy gombóc vanília fagyit. Utolsó nap aztán egy kicsit megzavartam szegényt, mert mustot rendeltem!

Addig jár a Mimi a kútra...

...míg kezet nem mos.

Én ugyanis csak kezet mosni jártam arra a helyre, ahová régen az egri asszonyok a ruhát hordták mosni. A kézmosásra minden egyes áthaladáskor sor került, ami elég gyakori volt, hiszen az ivókút pont a szállodánk előtti téren helyezkedett el. Nagyon nagy volt a forgalma, mert már mosni nem ide járnak a helyiek, de palackokban meg kannákban hordják innen a vizet. Mindig várni kellett, de én türelmesen kivártam a soromat, mint a nagyok.

Na persze nem is lennék igazi OTP-s gyerek, ha nem ez lett volna a kedvenc elfoglaltságom. Az ivókutat ugyanis a jó öreg Garancia bácsi adományozta a városnak.

Régi hinta nem vén hinta!

Amikor Anya még kislány volt (ugye, milyen hihetetlen?!) a Dédimama, az ő nagymamája gyakran elvitte a Vidámparkba, ahol volt egy hinta, amit nagyon szeretett. Hajóhintának hívták, de nem olyan volt, mint a mostani, géppel hajtott szerkezetek, hanem egyszerűen csak egy hajó formájú vashinta volt, amit mechanikusan kellett hajtani. Magyarul, hintázni kellett rajta! A különlegessége pedig abban rejlett, hogy két gyerek ülhetett rajta, egymással szemben.
Ezért aztán, amikor Anya megtudta, hogy az Egri Strandon is van ilyen hinta, rögtön meg kellett keresni. Vele mentem, hogy ne legyen nagyon ciki neki egyedül a játszótéren. Lehet valami boszorkányság ebben a nyikorgó hintában, mert onnantól kezdve már én is folyton ott akartam hintázni. Sőt, még Apát is sikerült rávennünk!

Jajj, úgy élvezem én a strandot...

Mivel a szállodánkból szabad átjárás volt a strandra, így még ha nem akartunk volna, akkor is odatévedhettünk volna. De szerencsére mi akartunk, nem is egyszer!

A strandnak nagyon szuper gyerekmedencéje van, közepén hatalmas várral, csúszdákkal, és vízköpőkkel. A vizicsúszdához még kicsi vagyok, de a többi nagyon tetszett. Főleg az a medence, ahol a víz körbe-körbe sodort minket egy folyosón. Itt Anya picit elengedett, hogy sodródhassak én is az árral. Alig akartam kijönni.

Legjobban mégis a nyugdíjas medence tetszett. Ennek volt ugyanis a legmelegebb vize. És persze az öreg nénikék folyton megcsodáltak, meg utyuli-putyuliztak, én meg természetesen jól játszottam a szerepemet, és bájosan mosolyogtam, és integettem.

Egri vándor

Mivel feltételeztem, hogy itt Egerben is vannak játszóterek, a fejembe vettem, hogy addig nem nyugszom, míg nem találnak nekem egyet Anyáék. Mázlijuk volt, mert a szállásunktól nem messze, az Érsekkertben van is egy hatalmas játszótér, mégpedig olyan játékokkal, amik otthon, Pesten nemigen fordulnak elő. Apát ott hagytuk a szobában piheni, és Anyával kettesben indultunk útnak.

Sokat csúszdáztam, meg bújkáltam a kis házikókban, és még az oroszlánt is meglovagoltam, rádásul háttal! Haza felé pedig egy mókust is láttunk Anyával, ami ahelyett, hogy elszaladt volna, felugrált a fa legalsó ágára, és onnan nézett minket.

Egyszer fent...

Mivel holnap után már megyünk is haza, ezért Anya még kiharcolt magának egy túrát fel, a várba, csak hogy bosszantsa vele Apát.

Olyan sok kedvem nekem sem volt menni, hiszen én inkább a játszószobában érezném jól magam.

Nyafogtam is sokat. Először azért, hogy kérek kürtős kalácsot, aztán azért, hogy Anya ne nézegesse az árusokat, meg hogy ne fotózkodjanak folyton. Nyafogtam, hogy hadd nézzek bele a távcsőbe, majd végül azért, hogy a középkori játszótéren lovagoljunk naphosszat, és ne menjünk haza aludni, meg ebédelni.

Ja és persze azért is, hogy adják oda a cumimat!

Egyszer lent...

Mi a mai napot lent kezdtük, mégpedig az egri Bazilika alatt, az érseki pincerendszerben.

A csúnya törökök kivonulása után az egri érsek bácsinak nem fűlött a foga a várhoz, ezért pincét építtetett a bazilika alá, ahol a bort is tárolhatták. Anyáék annyira kampányolták a túrát, hogy "titkos alagút, meg most fogjuk felfedezni, stb," hogy még engem is sikerült kíváncsivá tenniük. Olyannyira, hogy az egész 45 perces túra alatt suttogva beszélgettem, és figyelmesen hallgattam az idegenvezető bácsit.

A pincében láttunk cseppköveket, meg boroshordókat, és egy csomó olyan eszközt, amivel régen a nénik meg bácsik dolgoztak. És még gesztenyefát is láttunk alulnézetből!

Természetesen itt is bebizonyosodott, hogy az én Apukám a legokosabb, és a legügyesebb, mert a túristacsoportból egyedül ő tudta megmondani, hogy hány kilométer egy angol mérföld, sőt a pincerendszerből való kiszabadulásunkat is ő tette lehetővé, ugyanis az idegenvezető bácsi addig nem engedett ki minket a barlangból, amíg valaki meg nem mutatja neki, hogy azon a korabeli játékon, amivel az 1600-as években a gyerekek játszottak, még a mai emberek is képesek találatot szerezni. Apa volt az egyetlen, aki a fagolyóval eltalálta a teniszlabdát. Anya meg is jegyezte, hogy "jól választott pasit", és ez tőle hatalmas dicséretnek számít!

Szépasszony-járat

Még meg sem érkeztünk Egerbe, Anya máris eltervezte, hogy elcipel minket a Szépasszony-völgybe borozgatni. Amikor megláttam, hogy oda kisvonattal kell menni, már én is hangot adtam ennek a szándéknak, mégpedig igen nagy torokhangot! Ezért már a második délutánon felültünk a kék vonatra, ami igazából inkább busz, mert gumikereke van, sőt Anya gyomra szerint leginkább hullámvasút, és tettünk egy rövid városnéző kört, majd kimentünk a dombvidéken keresztül a Szépasszony-völgybe.

A tíz perces pihenő alatt elrohantunk a 16-os pincéhez, mert a Dédipapa a lelkünkre kötötte, hogy csakis ott vegyünk bort, majd visszaültünk a vonatra, és bedöcögtünk a városba.

A szállodában Anyáék próbáltak rávenni, hogy aludjak el gyorsan, hogy ők még borozgathassanak a teraszon, de én derekasan tartottam magam, és sikerült is elaltatnom Anyát, ezzel keresztbe húzva a számitásaikat.

És hogy miért hívják Szépasszony-völgynek?! Hát mert itt vannak a szépasszonyok:

Galambvadászat

Az első itt töltött napomon elrángattam Anyáékat a városba, galambvadászatra. Annyi ugyanis itt a szemtelen galamb, hogy hajkurászni kell őket egy kicsit, csak hogy tudják, hol a helyük. Ez abból áll, hogy a galamb totyog, én meg togyogok utána. Aztán amikor elrepül, én méltatlankodok, meg nyafogok is kicsit, mire Anya gyorsan mutat egy másikat, nehogy hisztibe torkolljon a dolog. Persze az általa mutatott galamb mindig jó messze van, és természetesen abba az irányba, amerre ők menni akarnak. Azt hiszik, erre még nem jöttem rá, de igazából csak rájuk hagyom, hiszen okos enged...








Azért a nagy vadászat közben észre veszem ám a szép, meg érdekes helyeket is. A szállodánk előtt van egy park, szökőkúttal, meg vizeséssel, ahol többször is lefotóztattam magam, hogy aztán rögtön gyönyörködhessek is a képekben.







Voltunk a Bazilikánál is, ami egy nagy épület, ahol sötét van, hideg, és csöndben kell lenni. Szerencsére egy aranyos néni nagy szivességet tett nekem, mert mindenkire rászólt, hogy kezdődik a mise, szóval vagy menjünk ki, vagy üljünk le, de semmiképpen ne szédelegjünk középen.