Az ötödik elem

A faluban volt egy nagyon szép park, ahova többször is elsétáltunk. Tervezője nem tudott dönteni a feng shui, és a környezetvédelem között, ugyanis egy nagyon érdekes spirál alakban felépített kőfal közepén egy zöld kukát találtam.

De volt ott sziklákból kirakott spirál is, aminek a közepébe ülve vártam, hogy az erő megszólítson. Az erőnek esze ágában sem volt hozzám szólni, ellenben Anya mindenáron megpróbált kicsinálni a tóparton egy papírzsepi aktív közreműködésével.

Bár most visszagondolva valami hatása mégiscsak lehetett annak a sok spirálnak, mert a nagyiból Szupernagyi lett.

Persze nem csak kő, meg víz volt ott, hanem a fa is képviseltette magát. Sajnos arra nem jöttünk rá, hogy a középen kettéhasított, és egymásal szemben lecövekelt fatörzs mire szolgált, de az biztos, hogy én pont átfértem a kettő között. Anya pedgi pont nem.

Aludni bárhol lehet

Sajnos Apának tériszonya van, emiatt Anya még nem tudta felrángatni velem a budai libegőre.
(Egyszer régen együtt elmentek, amikor még Apa nagyon udvarolt Anyának, és mindenre igent mondott.) Aztán itt, Ausztriában végre találtunk olyan libegőt, ami ellen még Ő sem találhatott semmi kifogást. Biztonságos volt, mint valami erőd. Beszálltunk egy kabinba, és irány a 2000 méteres csúcs.

Ez pont délben történt, ezért amint felértünk, a jegykezelő bácsi kiakasztotta az EBÉDIDŐ táblát, és mondta, hogy egy óra múlva indul újra a gépezet.

Egy kicsit bóklásztunk a sziklák között, és mivel nagyon magasan voltunk, szállingózni kezdett a hó. Normális helyeken hó télen van, télen pedig téli álmot kell aludni, ezért én bebújtam Anya kabátjába, és azonmód el is szundítottam.

Amint vissza értünk a faluba, ott ismét verőfényes napsütés köszöntött ránk. Egy hangulatos kis kávézó teraszán nyomtunk egy kávét, meg persze egy tiroli rétest. Csak úgy uzsizásképpen.