Unokáink is látni fogják...

Állatkert 1982 április

Állatkert 2009 április

Tavasz

Ti tudjátok, miből lehet tudni, hogy itt a tavasz?

Először is a Mamáék kertjében mindenfelé csigák rohangálnak.




Meg aztán az ember lánya nyugodtan reggelizhet a teraszon, mégsem fagy meg a kezében a tea.
(meg a Papa söre sem)




Bármennyire is száguldozunk a nyitott sportkocsinkkal, nem fúja le a kendőt a szél a fejükről.




És még a morgós medve is előbújik a barlangjából!

Fotózás

Megint fotózáson jártunk. Most Apa nem tudott eljönni velünk, mert ráültek a nyakára a revizorok. Bár, ez biztos csak egy kifogás, mert egy revizor még csak-csak elférne a nyakán (én is épphogy elférek ott), na de hogy több is oda üljön...
Így hát Anyával mentünk kettesben. A fotózás "Falusi hangulatban" telt (ez volt a választott háttér neve), volt ott talicska, meg szalmakazal, már csak egy kancsó kisüsti hiányzott.

Anya, és a fotós lány is mondta, hogy nevessek, és akkor én nevettem. Rendelésre! Bár néha azért elcsúsztam, és a villantás után mosolyodtam el. Ebből lettek a komoly, homlokráncolós képek.


Azt mondták, úgy csinálom, mint az igazi profi modellek. Aztán egy idő után meguntam, és fetrengeni kezdtem a díszlet közepén, de csak azért, mert a Story magazinban írták, hogy a híres sztárok is így viselkednek néha. A fényképész vérbeli paparazzi módjára ezt a jelenetet is lekapta.

Újabb állatkertes sztori

Megejtettük a szokásos tavaszi állatkertezést Anyával és Apával. Azért szokásos, mert tavaly tavasszal is voltunk...
Apát beállítottuk a tűző napra a pénztár elé kanyargó sorba, mi pedig beültünk Anyával az árnyékba, ahol el is szunnyadtam egy órácskára. Mikor felébredtem, mentünk megnézni, megvan-e még Apa. Meg is találtuk, már a sor közepén tartott!

Amikor bejutottunk, gyorsan kikönyörögtem magam a babakocsiból, és felültem Apa nyakába magaslati levegőt szívni. Innen mutogattam, hol milyen állat van, mert Anya odalent a mélyben nem nagyon láthatta őket. Az orángután volt az első, amit megláttam, és nagyon tetszett is, főleg, mikor átlendült egyik ágról a másikra. Nagy favorit volt a víziló is. Tátott szájjal próbált elijeszteni minket, de én hősiesen visszaordítottam rá, mire ijedtében elbújt a víz alá. (Bár így visszagondolva lehet, hogy nem is tőlem ijedt meg, hanem Apa maffiózós napszemüvegétől.)

A sivatagi róka azért volt nagyon mókás, mert egészen az üveghez kuporodva aludt, és én megcsikiztem az üveget, hátha felébred. De az a lustaság csak húzta a lóbőrt tovább!




Beültünk a kávézóba is a rózsaszín madarak mellé, ahol Anyát egy kis kávéhabbal sikerült lelejmolnom, Apa pedig megtanított szakszerűen üvegből inni.




A kijárat előtt még találtunk egy csomó nyuszit, amiket gyorsan megsimiztem, csak hogy nehogy kiessek a nyúlsimogatás gyakorlatából.

Sajnos csak a zebrát sikerült megetetnem, ezért megmaradt egy nagy adag zoo-csemegém, így Anyáék kénytelenek lesznek hamarosan újra elvinni. Ígérem, addigra már állatneveket is hallatok majd, nem csak vízilóüvöltést, és óóó felkiáltásokat.

Húsvét

Húsvétnak azt a napot nevezzük, amikor a nyuszik csokit tojnak!

Ezen a napon már jó korán felkeltem, mert Anya napok óta azt hajtogatta, hogy valami ajándékfélét hoz a nyuszi. Nem értem, hogy történt, mert Horáció még békésen szunyókált bezárva a ketrecébe, amikor én kirontottam a nappaliba, és mégis találtam egy teli kosarat. Volt benne csokitojás, meg plüssnyuszi, és még egy mesekönyv is. Na ez utóbbit végképp nem tudom milyen nyúl tojhatta!
Aztán egy hatalmas családi reggeli következett. Még Apa is részt vett rajta, és nem pedig dolgozott, ahogy máskor mindig szokta.
Nekem legjobban a főtt tojás ízlett, bár Anya idei kreációját, a cipóban sült csülköt is meg lehetett enni...
Délben aztán átmentünk Anyával elmentünk a Dédiékhez, ahol már az egész pereputty ott volt. Itt a kertben a fűbe tojt a nyuszi, szintén csokit. Tök jó lenne, ha év közben is csokit tojna bogyó helyett! Utána itt is nagyot ettünk, meg volt süti is. Ebéd után a kertben kipróbáltuk a Dédiék új, csúcskategóriás hintaágyát, meg egy kicsit tollasoztunk is.
Később elmentünk a szokásos Húsvéti Sétára az erdőbe. Ibolyát ugyan nem találtunk, de a Dédipapa megtalálta azt a második világháborús betonbunkert, ami mellett gyerekkorában játszott. Anya egész úton próbált rávenni, hogy aludjak egy kicsit a babakocsiban, de jó levegő ide, madárcsicsergés oda, én mégis inkább gyalogoltam, mégpedig annyit, hogy még egy felnőttnek is dicséretére vált volna.
A sétából haza felé jövet egy csomó rokonnal összefutottunk, akik mind megcsodáltak, hogy milyen szép, nagy, és aranyos vagyok. Már csak ezért is érdemes volt elmenni!

Hori nyuszi

Mivel már nagyon belejöttem a nyuszi-simogatásba, Anyáék nem szerették volna, ha kárba vész a tehetségem, így beszereztek nekem egy saját bejáratú nyuszit, otthoni simogatás céljára. Teljesen egyedül tették, a hátam mögött, a beleegyezésem nélkül. Örülök, hogy végre kezdenek önállóak lenni, csak azt bánom, hogy nem én választhattam ki, mert így nem simizhettem végig az állatboltban az összes nyuszkót. És még az is lehet, hogy mondjuk inkább fehéret választottam volna, piros szemmel.

Meg azért hallottam ám én gonosz nyulakról is. Itt van például Tapsi Hapsi, aki folyton csak bántja szegény vadászt, vagy a Pirosszkából (ami mostanában kedvenc meséim egyikévé lépett elő) a Boingó, aki egyenesen világuralomra tör.

Szerencsére hamar kiderült, hogy Horáció (Apa volt!) egyedül arra törekszik, hogy minél több répát kapjon, és ezért még két lábra is képes állni.

Voltunk már vele a doktor bácsinál, aki megvizsgálta, és adott neki szurit is. Hori nyuszi a hiedelmekkel ellentétben nem gyáva nyúlként, hanem bátor oroszlánként viselkedett. Ez talán azért is van, mert ő egy oroszlánfejű törpenyuszi.

Hunoréknál

Anyának van egy barátnője, az Evelin, aki a családjával kiköltözött a városból, és nagy biogazdálkodásba fogtak. Húsvétra való tekintettel kimentünk hozzájuk Anyával, így láthattam egy csomó-csomó olyan állatot, amik a pesti utcákon nemigen fordulnak elő, ezért még ismeretlenek voltak számomra.
Hamar ki is derült, hogy a bio-naposcsibe és a bio-kiskacsa nagyon félelmetes állatok, mivel folyton csipognak. Gyorsan ki is menekültem a baromfi udvarból, nehogy elkapjanak.
Ellenben a bio-nyuszik pihe-puha bundácskája nagyon is simogatni való.
Van egy jó nagy kerti tavuk is, amiben sok pici, és egy hatalmas nagy aranyhal is van.
A kertben nagyon jókat játszottunk az Evelin kisfiával, a Hunorral. Anya meg az Evelin már eldöntötték, hogy ha nagyok leszünk, össze fogunk házasodni. Persze én csak akkor megyek hozzá, ha elég sok pénze lesz!

Ebéd után nem tudtam elaludni, de azért egy kicsit fáradt voltam, így lustálkodtam egyet a lógós fotelban, majd babakocsival körbetolattam magam fél Gyálon, miközben a Hunor biciklivel tekert mellettünk.

Haza felé még beugrottunk egy ruhaboltba, ahol annyira felszabadult volt a hangulat, hogy visítva rohangáltunk a ruhaállványok alatt, miközben a felettün lógó kardigánok és pulóverek összeborzolták a hajunkat.

Kreatív-nap

Minap Anyára rájött a kreatívkodás, és nekiállt vadul húsvéti díszeket készíteni. Aztán mikor már annyi mindent kipakolt az asztalra, hogy nem látszottak a terítőn a tulipánok, rájött, hogy egy csomó kellék hiányzik, így nyakunkba vettük a várost, és elmentünk a Kreatív Hobby boltba.

Én már nagylányosan mentem, babakocsi nélkül a lábamon. Nagyon jó volt ott, mert volt egy csomó öreg néni, így kedvemre fürdőzhettem az „Ó, de aranyos!” „Jaj, milyen tündéri baba!” „Nézd, hogy nevet!”, és egyéb hasonló mondatokban. Anya a kezembe adott egy kis fonott kosarat (amit aztán haza is vihettem), amibe szedegethettem a dolgokat, amiket meg szeretnék venni. Pakoltam bele hungarocell tojást, amit otthon kifesthetek, meg papírnyuszit, aminek majd én ragaszthatok füleket.

A tojások egyszer csak össze-vissza kezdtek gurulni az üzletben, de nem tudom, ki szórta szét őket! 

Mikor tele lett a kosárkám, a kasszához mentünk fizetni, ahol egy kedves fiatal lány kiszedegette a kosaramból az árut, és cserébe adott bele egy pipit, amit ő készített. Sőt, még csokit is kaptam tőle.

A haza út nagyon nehéz volt, mert úgy kellett egyensúlyoznom az utcán, hogy közben nehogy kiessen Kispipi a kosárkámból. Itthon aztán kibéleltük a kosarat finom puha anyaggal (amit előtte fátyolnak magamra teregettem, kipróbálva, hogy elég kényelmes lesz-e Kispipinek), majd tettünk bele pár apró tojást, és beleültettük Kispipit. Mostantól ebben fog lakni. Délután még tojásokat is festettünk minden fiúnak, akit ismerünk. Jó sokat csináltunk, nehogy még a végén elhervadjak!