Én ugyan még nem tudom, milyen az a "balatoni nyaralás", de állítólag a budai Római-parton ugyanazt a hangulatot kapja az ember. Így aztán egyik délután felszálltunk a HÉV-re, meg sem álltunk a Dunáig. 
A Papa most volt 51 éves. Ahogy a Gergő szokta mondani: vén kecske lett. Ezért aztán ittunk az egészségére. Én négy pohárkával is.
A nyáron nagyon sokat voltunk náluk, ezért aztán a nevét is megtanultam. Így ha valahová elcsatangol a kertben, elég csak utána kiáltanom, hogy SANYI, és már rögtön tudja, hogy róla van szó, nem pedig valaki más papájáról.
Mint minden rendes, becsületes "pösti" lakos, természetesen én is tudom, merre folyik a Lánchíd. Sőt, én azt is tudom, hogy a nyári hétvégéken le szokták zárni, és mindenféle zsibvásárt tartanak ott. Pár hete ki is mentem Anyával meg Apával, mert hirtelen nagy szükségem lett egy békabábra, amihez csak itt juthattam hozzá.
Ismeritek azt a játékot, amikor valaki elrejt valamit, aztán meg mondja, hogy hideg, hideg, melegszik... és a többieknek meg kell találnia? Hát, ennek a játéknak a felnőtt változata a Geocaching. Itt valaki elrejt egy ételhordót, benne egy csomó tök jó kinderfigurával, meg egy jelszóval, és a sok ráérős ember addig bóklászik a GPS-szel, míg meg nem találja. 
A Papa, meg a Mama is ilyen természet-bóklász, és az egyik felfedező útjukra engem is magukkal vittek. 
Volt mindenféle akadályozó tényező, ami csak megszépíthet egy kirándulást: eső, sár, szélvihar. Mi mégsem adtuk fel! Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, amíg meg nem találtuk a dobozt, és ki nem vehettem belőle magamnak egy ajándékot, egy pici sárga műanyag labdát. Ez az én első találatom. Mostantól kezdve én is mindig megyek majd velük. Természetesen az ajándék miatt!
Az eper után ez a második legkedvencebb gyümölcsöm. És nem is kell érte kimenni a piacra, csak fel kell mászni a sóderdomb tetejére, és onnan nagyon prímán el lehet érni. Bizony, még én is elérem, csak annyi kell hozzá, hogy Anya egy icipicit felemeljen, meg lehúzza nekem az ágat.