Új bútor

Mivel a régi kanapénkat már lekakaóztam, lecsokiztam, lekóláztam, és még egy csomó mindennel le...(de arról inkább ne beszéljünk), ezért kimentem két napra a Mamához, Apáékat meg elküldtem új bútort vásárolni.

Nagyon jót sikerült választaniuk, én sem találhattam volna jobbat. A tévéfotel ugyanis olyan, hogy ha hátra dőlünk benne, a háttámla hátrahajlik, a lábunk pedig az égbe repül, és csiribí-csiribá: fekvőfotel lesz belőle. Apa azóta nem csak az ágyban horkol, hanem tévézés közben is.

Színét és anyagát tekintve is jól illik olyan családba, ahol szeretik a csokoládét és a Nutellát. A legjobb azonban az, hogy a kanapé kihúzható, így Anyáék tudják fekve nézni a tévét. A hálószobában a franciaágy pedig nyolctól éjfélig csak az enyém!

Picasso meg elmehet...

Képzeljétek, kaptam az Anikótól egy doboz vízfestéket, amit mosószzertakarékossági okokból sokáig nem engedtek, hogy kipróbáljak, de aztán egyszer a Mama felöltöztetett festőszkafanderbe, rakott elém ecsetet, festéket, meg egy tálka vizet, hogy kezdhetek festeni.

Mivel nem igazán tudtam, hogyan is kell azt csinálni, lelkesen mártogattam a vízbe az ecsetet, majd belefacsartam az ölembe. Aztán a Mama megmutatta, hogy igazából hogyan kell, és úgy belejöttem, hogy rögtön három képet is alkottam. Egyik jobb lett, mint a másik!

Erzsi néni

Mivel bölcsis vagyok van saját bejáratú gondozónénim is, akit kiboríthatok a reggeli hisztijeimmel, és azzal, amikor puszta lustaságból nem vagyok hajlandó megfogni a kanalat, és rendesen ebédelni. Ő Erzsi néni.

De nem csak azt tudom, hogy hogyan lehet kikészíteni, hanem azt is, hogyan érjem el, hogy ha betegség miatt hetekig nem találkozunk, hiányozzak neki. Olyan apróságokat kell csak tenni, mint puszit dobni hazamenetelkor, meg napközben néha odahajolni, és azt súgni a fülébe: Ejzsi, szejetlek! És ez nem csak behízelgés. Tényleg szeretem. Annyira, hogy még azt is megengedem neki, hogy copfba fésülje a hajamat.