Névnapozás

Képzeljétek, volt névnapom. Ez egy olyan nap volt, amikor minden körülöttem forgott. Meg azért egy kicsit a Dédipapa és az Adri körül is, akiknek szülinapjuk volt, és mindhármunkat együtt ünnepeltük meg a Dédiéknél egy kerti bográcsbuli keretében.

Kaptam labdát, meg homokozójátékokat (ezekből ugyanis sosem elég), szép új ruhát, amit rögtön össze is koszoltam, és egy kacsalábon forgó sátrat is! Egész nap kint ugrabugráltunk a kertben a Dórival meg az Adrival. Amikor meg elfáradtunk, leültünk a pokrócra építőkockázni. Mert még azt is kaptam a Zsuzsáéktól.

Délben hatalmas lakmározást csaptunk. Mi, gyerekek csirkesültet kaptunk, a felnőttek pedig a babgulyást ették, ami a kertben főtt, és telement bogárral, meg hamuval. Biztos nagyon finom lehetett...

Ebéd után Anya felvitt elaltatni. Nem volt nehéz dolga. Úgy kifáradtam, hogy amint elterültem a Dédimama puha ágyában, már hortyogtam is. Amint felébredtem, rohantunk vissza a kertbe, mert a Daniék pillecukrot sütögettek a parázson, és abból nekem is muszáj volt ennem.

Mikor már kezdett hűlni a levegő, beöltöztünk "hazamenős ruhába", mert Apa várt minket otthon. Mint kiderült, nem is csak úgy magában várt, hanem ajándékkal megrakodva. Sőt, még kókuszgolyót is csinált nekem. Meg persze magának is.

Itthon egy púposra megrakott doboz Lego-t kaptam, amiben nem csak építőkockák voltak, hanem Lego-cica is. Meg egy kinyitható ablak, amin azóta mindig betuszkolom a cicát. És ha nem fér be, visítok.

Mivel az új játékkal sokáig játszottunk, későn kerültem ágyba. De a sok élmény miatt még így is alig bírtam elaludni.

Peluscsere

Napról napra nagyobb leszek, és ez nemcsak centikben, hanem pelusban is mérhető. Mert akinek nincs kisbabája, vagy nem dolgozik bölcsiben (igen, Mama, rólad beszélek), az nem tudhatja, de rengeteg féle pelenka létezik. Én most már átléptem abba a fejlődési szakaszba, ahol bugyipelenkát hordanak a gyerkőcök, hogy ha futni kell a bilire, könnyű legyen lekapni. De sajnos még nem tudom rendeltetés szerűen használni, mert nem veszem le, hanem inkább belepisilek. De előtte kiabálok Anyának, hogy jön a pisi, csak nem vagyok hajlandó ráülni a bilire.

Ez a pelus szép rózsaszín, és My Little Pony-k vannak rajta, hogy a gyerekek szívesebben hordják, mint a másik, jóval költségkímélőbb pelenkákat. Én ha meglátom, azonnal "klaffogni" kezdek, mint a lovacskák, és nem engedem Anyának, hogy a régi, uncsi pelusomat adja rám.

Egyébként meg úgysem sokáig leszek már pelenkás, mert itt a nyár, és a Dédiék, meg a Mamáék kertjében temérdek lepisilésre váró hangya, meg bogár van, szóval addig ugyan hadd legyek már olyan pelenkában, amilyet én szeretnék!

Az eperevés folyamata

A tavalyi eperszezon előtt Anya elment a Védőnénihez, hogy korkedvezménnyel nem adhatna-e nekem epret, hiszen mégiscsak ez az idény fő gyümölcse. Azonban a Védőnéni nem mutatott könyörületet. Idén viszont már átléptem az egy éves bűvös korhatárt, így hivatalosan is ehetek apró magvas gyümölcsöt, tehát epret is.

Az alábbiakban az eperevés fázisait mutatom be nektek:

Elsőként megmártogatjuk a porcukorban (akkor is, ha már eleve mézédes)

Majd hamm, bekapjuk

Jó sokáig ízlelgetjük, csócsálgatjuk

Végezetül vadul mutogatunk, és kiabálunk Anyának, hogy EPPEEE

A harcos hercegnő

A királykisasszonyok élete felettébb unalmas. Egész nap a nagy, gonosz sárkány üvöltését hallgatni, meg várni, hogy megmentsen a Szőke Herceg. Na nem, ez nem nekem való! El is határoztam, hogy én inkább várúrnő leszek.



A közeli játszótéren hatalmas, meghódításra váró vártorony magasodik a homokozó felett. Ezen szoktam gyakorolni a hatalmat. A többi gyerek azon nyomban vigyázba vágja magát, amint megjelenek. Az én jelenlétemben ugyanis nem lehet csak úgy össze-vissza fogdosni a korlátot, meg mindenfelé bámészkodni. Rend van itt, kérem! Felmászol, átbújsz, leülsz, lecsúszol, és kész! Jöhet is a következő!


Az előzőek alapján már igazi lovagnak tekintem magam. Egy harcos hercegnőnek! Ezért aztán kötelességeim is vannak. Anyák napján például fel kellett pattannom a paripámra, és elvágtatni virágért Anyának. Vadul küzdöttem a tövisekkel, meg a szembe-széllel, a virágszirmok csak úgy lobogtak. Végül mégis sikerült haza jutnom. Anya pedig látván az erőfeszítéseimet, könnyekig hatódott.

Bokrosítás

Minden azzal kezdődött, hogy múlt héten elkezdtem a Dédipapa nagy locsolókannájával játszani, és ezért kaptam tőlük egy játék kannát, hogy legyen mivel locsolgatnom a kertjükben a virágokat, na meg a cipőmet.

Aztán ott volt még az is, hogy a Dédipapa mindig nagyon "zabos" volt, amiért az idegen bácsik az autóikkal felálltak a házuk elé, és felverték a port meg a sarat a ház oldalára.
Ezért Anya kitalálta, hogy ültessünk oda valamit, ami felfogja a port, és az autósokat is elijeszti.
Szerencsére a Gergő már két éve hozott egy csomó bokrot a sulijából, amit persze azóta sem ültetett el.
Tehát az elhatározás megvolt, meg az eszköz is, így már csak a megvalósítás hiányzott ahhoz, hogy a Dédiék háza előtt csodálatos sövény legyen.
Hétfő délután a feladatok is kiosztásra kerültek:

• Dédipapa ásta a gödröt
• Anya ültetett
• Én pedig locsoltam az új locsolókannámmal

És hogy mi lett az eredmény? Nézzétek meg a képet! Ugye milyen jól néz ki?

Majális

Végre eljött ez a nap is. Anya annyira várta már, hogy az izgatottságtól hajnalban felkelt reggelit készíteni, és minket is sürgetett, hogy minél előbb elindulhassunk. Imádja az ilyen nyüzsgős-felhajtós napokat! A Városligetbe mentünk, ahol volt egy csomó körhinta, amire persze én még nem ülhettem fel, meg ugrálóvár, amiben persze én még nem ugrálhattam! Így maradt a színes kirakodóvásár-nézegetés. Ami azért valljuk be, elég izgi egy ilyen pici gyereknek, mint én vagyok.

Mint minden igazi vásározónak, nekem is végig kellett kóstolnom a finomságokat, amit ilyenkor árulni szoktak. A törökméz állítólag (Anya, meg a fogkrém-reklámokban szereplő fogorvosok szerint) nagyon károsítja a fogzománcot, és rontja a száj ph. értékét, ezért én mini-fánkocskákat eszegettem, csokiöntettel (ami persze biztosan sokkal egészségesebb).
Összefutottunk a Nesquik Nyuszival, és mivel lelkes kakaófogyasztó vagyok, nem csak fotózkodtunk, hanem kaptam egy pohár ingyen-kakaót is.
Volt kint a ligetben egy bohóc néni, aki lufiból minden félét gyártott, és mivel én nagyon határozottan mutogattam, és kiabáltam, hogy aggyá' aggyá', ezért kaptam tőle egy virág formájút.
Egy másik helyen is kaptam lufit, amire rá volt írva hogy az adóm 1%-át ajánljam fel valami nemtommilyen szervezetnek. Hát ezen még elgondolkodom kicsit. Lehet, hogy mostantól bevezetik a pelenkaadót?!

Apropó pelenkaadó. Kivonult ám az egész pártgárda is! Voltak ott pirosak, narancsok, meg kékek! Óriási színpadokon álltak, hatalmas hangszórókból üvöltöttek, és a kutya sem figyelt rájuk! Mindenki inkább a körhinták, meg virsliárusok körül tolongott.

Mivel már délelőtt indultunk, így nekem belecsúszott egy alvásidő is. Szóval kettőtől háromig minden kiesett. Se kép, se hang. Egyszer csak kipukkadt a babakocsimra kötött lufi a fejem fölött, és még erre sem ébredtem fel. Úgy kiütöttem magam, hogy Anyáék azt hitték, már éjszakára aludtam el. Ezalatt persze ők jól belakmároztak gyrosból meg főtt kukoricából.
Mikor már épp indultunk volna haza, Anya meglátott egy táblát, hogy "VÉRADÁS", és ettől úgy bezsongott, hogy nem lehetett bírni vele. Még soha nem adott vért, és ki akarta próbálni, így ő lelépett, mi meg közben mászkáltunk Apával. Én a babakocsimban ülve énekelgettem, és integettem a járókelőknek. Nagyon cuki voltam!


Amint Anyának teljesült a régi álma, és megcsapolták, elindultunk haza. Többek között azért is, mert Ő már nem maradhatott sokáig a napon, nehogy rosszul legyen. Ennek persze Apa örült a legjobban, mert Ő már eleve rosszul volt ettől az egész vurslitól.
Úgyhogy haza mentünk. Jó sokáig tartott az út, mert olyan sok ember volt a buszokon, hogy mi inkább elgyalogoltunk a metróig, ami az én tempómban egy óra volt.
Mégis maradt bennem annyi energia, hogy a házunkkal szemben lévő Levéltárnál kiszálljak a babakocsiból, és a párkányon rohangáljak!

Hagyomány

Mi nagyon hagyományőrző család vagyunk! Vannak dolgok, amik az évek múlásával sem változhatnak. Lehet tél, nyár, dőzsölés vagy gazdasági válság, a Dédiéknél minden gyereknek hagyományosan, kézzel kell ennie a parasztkolbászt. Mert a Dédipapa szerint a kolbász harapva jó!

Meg aztán nálunk az a szokás, hogy ha valamelyik gyerek beteg, akkor a Dédiéknél vannak elszállásolva. Ők a beteg-lerakat. Ez azért van, hogy a szülők nyugodtan mehessenek dolgozni. Meg azért is, mert a Dédimama tud a legjobban kényeztetni minket. És ha egy kisgyerek beteg, akkor rengeteg kényeztetésre van szüksége! Mostanában szegény Dóri is nagyon sokszor volt beteg, és ezért amikor mentünk a Dédiékhez, mindig ott volt, és lehetett vele jókat mókázni.
A Dédimama még azt is meg szokta engedni nekünk, aprónépnek, hogy felüljünk a konyhaszekrényre. Ez aztán az igazi élvezet! Csodás illatok, kóstolgatás, és mellé a sok-sok Dédi-puszi!

A kertben pedig egy jó kis kocsi van, amivel még a Dédipapa tolta a vasat, amikor működött az esztergaműhelye. Ezzel lehet aztán igazán jókat játszani. Már Anya is ezzel tolatta magát gyerekkorában, most pedig Ő tologat engem. Sokkal jobb, mint bármelyik játék, amit a játékboltban árulnak!

Végül pedig íme a pestlőrinci vasútállomás, ahol még a Dédipapa is rosszalkodott sráckorában, Anya idejében pedig itt árulta a Leo jégkrémet a "Nagy Cicis Néni". Mivel már BKV-bérlettel a vonatokon is lehet utazni, Anya kitalálta, hogy mi is bevezetünk egy új hagyományt, és mostantól mindig vonattal megyünk a Dédiékhez.