A királykisasszonyok élete felettébb unalmas. Egész nap a nagy, gonosz sárkány üvöltését hallgatni, meg várni, hogy megmentsen a Szőke Herceg. Na nem, ez nem nekem való! El is határoztam, hogy én inkább várúrnő leszek.A közeli játszótéren hatalmas, meghódításra váró vártorony magasodik a homokozó felett. Ezen szoktam gyakorolni a hatalmat. A többi gyerek azon nyomban vigyázba vágja magát, amint megjelenek. Az én jelenlétemben ugyanis nem lehet csak úgy össze-vissza fogdosni a korlátot, meg mindenfelé bámészkodni. Rend van itt,
kérem! Felmászol, átbújsz, leülsz, lecsúszol, és kész! Jöhet is a következő!Az előzőek alapján már igazi lovagnak tekintem magam. Egy harcos hercegnőnek! Ezért aztán kötelességeim is vannak. Anyák napján például fel kellett pattannom a paripámra, és elvágtatni virágért Anyának. Vadul küzdöttem a tövisekkel, meg a szembe-széllel, a virágszirmok csak úgy lobogtak. Végül mégis sikerült haza jutnom. Anya pedig látván az erőfeszítéseimet, könnyekig hatódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése