Mikor még csak híre volt a hidegnek, Anya már nagyon felkészült, és vett nekem egy csúcstechnológiás, ezüstszálakkal átszőtt, bélelt, puha, meleg kesztyűt. Egyszer sikerült is felhúznia a kezemre, de alig három perc alatt rájöttem, hogy ha kitartóan rázom a kezeimet, akkor BUMM (leesik, Mimi-nyelven). Ez ellen nem véd sem a könyörgés, sem az a gumi, amit Anya cselesen átfűzött az egész kabátomon.Később Anya szövetkezett a játszótéri anyukákkal, és mindannyiunk kezeire ötujjas kesztyűket kezdtek húzkodni. Én egy "nehezen koszolódó" feketét kaptam, aminek minden ujja más színű. A hüvelykujj a pirosba, a mutató a fehérbe...
(Pont mint a mese az öreg, rövidlátó hangyával!) Ezeket már nem lehet csak úgy lerázni, és lehúzni is vagy tíz percbe telik. Csak éppen azzal nem számolt Anya, hogy a gyerekek nem csak valódi tettekkel képesek elérni dolgokat, hanem sírással, visítással, földön fetrengéssel is. Kesztyű ellen szoktam is élni ezen lehetőségek mindegyikével, a fenti sorrendben.Pedig az első próbálkozás óta már kaptam egy könnyen felhúzható, gumírozott egyujjast, ami megy a kabátom színéhez, sőt még egy olyat is, amin babák vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése