Kire ütött ez a gyerek?

Amint megszülettem, és Anya először meglátott, rögtön azt gondolta: „Te jó ég, ez a gyerek tiszta Gábor, mekkora mázli, így megspórolunk egy apasági tesztet”.

Amikor már kicsit nagyobb lettem az egyik szemem még mindig szürke volt, mint Apáé, de a másik színt váltott, és zöldes barna lett, mint Anyának. De még mindig inkább Apára hasonlítottam. A Zsuzsa folyton Kisgábornak hívott.

Aztán ahogy nőttem, egyre jobban kezdtem Anyára hasonlítani. A szemeim teljesen olyanok lettek, bár az egyik még mindig egy kicsit szürkésebb, de nem olyan feltűnő, mint korábban. Sőt, összességében az egész arcom „tiszta Anya lett”, és még a hajam is teljesen olyan szőkés, mint Anyának volt ennyi idősen. (De szerencsére a fejem nem olyan kerek, mint neki volt.)

Bár néha a Dédi azt mondja, hogy tisztára olyan nézésem van, mint az Adrinak volt kiskorában, a Nagyi pedig talált egy régi képet a Zoliról, amire állítólag szintén nagyon hasonlítok, de azért aki először meglát, mindenki úgy gondolja, hogy inkább Anya vagyok, mint Apa, vagy bárki más.
Kivéve a kiabálást. Abban egy az egyben Apára ütöttem. Sőt, lassan már jobb leszek, mint Ő.